Ne menj el...
A szerző előszava:
Először is, ha nem olvastad az összes könyvet, akkor bele se kezdj, mert erősen spoiler-es.
A történet kezdete: Bella még ember, és Edward nem akar gyereket, a többit nem lövöm le, ja és időben ott tartunk, hogy már leérettségiztek és Bella messze kezdi az egyetemet…
1.Fejezet: Elmúlt |Edward|
– Bella, kérek. Nem hagyhatsz el, te vagy a mindenem. Nélküled nincs mért élnem. – mért akar itt hagyni annyi együtt töltött szép év után? Mért? Mért érdemlem ezt? – Szerelmem, kérlek…
– Sajnálom Edward, el kell mennem, így lesz mindkettőnknek a legjobb. – neki is fájt, de akkor ért tette?
– Kérlek… Ne hagyj el. – ha tudnék sírni, akkor most biztosan nem szégyelném a könnyeim. Szemei üresek voltak, nem mondtak mást, csak annyit, hogy elmúlt… Vége lett, egy szerelemnek, egy kapcsolatnak, egy esélynek egy jobb életre, egy vágyakozásnak, egy életnek…
– Lehet, hogy találkozunk még. –egy apró könnycsepp gurult le az arcán. Annyira szerettem volna magamhoz húzni, és megvigasztalni, mint mindig, amikor senki más nem volt vele, csak én. Akarom, újra, hogy az enyém legyen, csak az enyém. Már a gondolat is fáj, hogy valaki mással éli le az életét. Az egyik felem azt mondta, hogy jobb lesz így, mert Bella talál egy embert, akivel hosszú boldog életet élhet. De a másik felem, az önzőbbik felem, csak magának akarta…
– Nem Bella… – nekem is fájt kimondani, de nem lehet. Egy csak még jobban fájna a seb, amit ő okozott nekem, mert én soha nem fogom elfelejteni. Kettő, nekem nélküle nincs élet… – a házuk előtt a kocsiban ültük, és arra eszméltem fel, hogy szakad az eső, és Bella indulni készül, tehát ez az utolsó együtt töltött percünk.
– Mennem kell. – már nem titkolta könnyeit, amik csak úgy csorogtak gyönyörű barna szemeiből, ami a sírástól most vörös színben játszott. – Sajnálom. – csak ennyit mondott, még egy apró, ártatlan puszi, egy utolsó pillantás, és már el is ment.
Maradni akartam, de nem tehettem. Átszáguldottam a városon egészen hazáig, ahol leraktam a kocsit, majd futva mentem tovább. Csak futottam, el akartam futni a gondjaim elől, nem akartam, hogy fájjon az első és egyetlen szerelmi bánat. Én már soha többet nem fogom senkinek odaadni a szívem, már ami megmaradt belőle, örökre Bellánál lesz. Annál a lánynál, aki újra éltre keltette már rég halott szívemet, annál a lánynál, akit a világon mindennél jobban szeretek.
Már több órája futhattam, mert besötétedett, és már messze elhagytam Forks városát. Nem akartam visszamenni, abba a házba, abba a szobába, ahol minden rá emlékeztet, az ágy a szoba közepén, a zongora, a neki írt dal, minden. De erőt kell vennem magamon, haza kell mennem. Aggódni fognak értem. Hazamegyek, és megmondom, hogy elmegyek, és nem jövök többet vissza… Nem hagyom, hogy beleszóljanak, ennek így kell lennie.
A hazaút tovább tartott, de legalább volt még időm gondolkodni, ami nem tett jót. Amikor beléptem a házba, mindenki a nappaliban ült és sajnálóan bámult rám. Nem kell a sajnálatuk, nem kell senki sajnálata, én csak őt akarom, és ezt nem adhatja meg egyikőjük sem… Nem akarok senkivel beszélni, csak véget akarok vetni ennek az egésznek, örökre…
2.Fejezet: Akarva akaratlanul |Bella|
3 hónappal később…
– Mit tegyek, Eric? El kell neki mondanom, nem igazságos, amit vele teszek. Tudom, hogy nem akarta, de akkor is, ez van, már nem lehet rajta változtatni. – Eric vágyakozóan nézett rám. Eric-et és családját akkor ismertem meg, amikor eljöttem otthonról és Alaszkába költöztem. Nagyon sokat köszönhetek nekik, de Ericnek a legtöbbet.
– Bella, a te döntésed, a te életed. Én azt akarom, hogy azt tedd, amit jónak látsz. Tudod, hogy én mit szeretnék. – Igen, tudom. Eric azt akarta, hogy maradjuk, ő nekünk akart jót.
– Sajnálom, döntöttem, vissza kell mennem. – bánatosan sütötte le a szemét.
– Bella, remélem, tudod, hogy bármi történjen is én itt leszek, és rám bármikor számíthatsz, bármiben. Szeretlek. – tudom, hogy szeretett, de ő nem úgy szeretett engem, ahogy én szerettem volna. Én, mint a testvéremre, úgy néztem rá. Amit én jelentettem neki, azt nekem csak egy ember, helyesebben vámpír jelenti, Edward.
– Köszönöm. – békés elválás. Már foglaltam jegyet az első járatra, nem késlekedhetek tovább.
Az ölemben Edward békésen szundikált, amikor ránéztem, mintha csakugyan őt láttam volna. Ízig-vérig hasonlított rá… Csak akkor ébredt fel, amikor már a gépen ültünk.
– Minden rendben lesz, nincs semmi baj. – nem tudom, hogy őt vagy magamat nyugtattam ezzel.
Megérkeztünk, a reptéren béreltem egy kocsit, és már is Forks felé vettem az irányt. Csukott szemmel is eljutottam volna, főleg most. Fájdalom suhant át rajtam, ahogy közeledtünk Forkshoz, minden régi sebet feltéptem. Rettentően kínzott legbelül, és a legtöbb dolgot, amit Edward egykor mondott nekem, csak most értettem meg igazán, és igaza volt, mint mindig.
Elhajtottam Charlie háza előtt, a járőr kocsi nem volt ott, valószínűleg horgászni ment. Tovább hajtottam az ismerős úton, amíg el nem értem ahhoz a bizonyos házhoz, ahova már réges-régen vissza akartam jönni. Bíztam benne, hogy Alice nem árulja el az érkezésem, és a titkomat, vagyis titkaimat sem.
Amikor odaértem meglepetés fogatott, a ház üres volt. Bementem, a nappaliban egy fehér boríték állt rajta a nevemmel. Kinyitottam:
„Istenhozott újra itthon Bella. Már nagyon hiányoztál. Ne aggódj, a többiek még nem tudnak semmit, de én gratulálok. És egy kis segítség: Edward nagyon boldog lesz. P.S.: Vadászni vagyunk, holnap érkezünk. Alice”
Nem akartam a házban maradni, így kocsiba ültünk és elmentünk egy közeli hotelbe, haza mégsem mehetek. Charlie valószínűleg meglepődne, ha beállítanánk.
Az egész napom aggódással telt. Tudom, hogy Alice azt mondta, minden rendben lesz, de azért félek Edward reakciójától.
Türelmetlenül vártam a holnapot, lassan, de végül eljött. Kifizettem a szobát és már hajtottam is egy új kezdet felé.
3.Fejezet: Az új kezdet |Bella|
Kicsit gyorsabban mentem a megengedettnél, de most csak Ő számított. A ház előtt megtorpantam. Már biztosan érzi az illatomat, már tudja, hogy itt vagyok, és valószínűleg éppen Alice-t hordja le, hogy mért nem szólt. Vagy az is lehet, hogy elment, mert nem akar velem találkozni. Az elsőben bíztam.
Éppen kopogni készültem, amikor Alice kinyitotta előttem az ajtót. Nem szólt semmi, csak megölelt. Ő már minden titkomat tudta, talán még előbb, mint én. A neheze még csak most jön.
– Edward a szobájában van, lepd meg, nem tudja, hogy jössz, jöttök. – suttogta nekem a szavakat, nehogy Edward meghallja.
– Köszönöm Alice. – átmentem a nappalin, fel a lépcsőn majd végig a folyosón, és megálltam az ajtaja előtt. Kopogjak? Vagy ne? Kopogtam.
– Szabad. – megkönnyebbülés volt hallani bársonyos hangját, ami most mégis szomorúan csengett. Beléptem. – Alice, mondtam, hogy nem megyek. – nem nézett hátra, az ablakon bámult kifelé. Hangja kissé ingerült volt.
– Edward… – amint meghallotta a hangom megfordult. Csak bámult rám. Nem tudott megszólalni. – Szia! – törtem meg a csendünket.
– Hogy kerülsz ide? És ő ki? És mért? – szerintem ennél sokkal több kérdése lett volna, de ezek voltak a leglényegesebbek.
– Úgy éreztem igazságosnak, hogyha visszajövök és mindent elmondok neked személyesen, és utána te döntesz, hogy mit szeretnél. – ámulata még mindig nem hagyott alább, de azt hiszem örült nekünk.
– Mért jöttél vissza? Mért? És mért mentél el? – hangja vádló, de mégis boldog volt.
– Miattad és persze miatta. – a kezemben szundikáló babára mutattam – Azt reméltem, hogy ez a kevés idő elég volt, hogy rájöjj mért is mentem el valójában. – láttam rajta, hogy tudja, de mégis tőlem várja a választ – Igen, emlékszel, amikor azt mondtad nekem, hogy nem akarsz gyereket. – némán bólintott – Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, kétsége estem, hogy mit fogsz hozzá szólni, és attól féltem, hogy elhagysz.
– És inkább elmentél.
– Így láttam jónak. Elmentem Alaszkába, és ott megismertem Eric-et és a családját.
– Azt ne mondd, hogy…? – nem mondta ki az egész mondatot, de mégis tudtam, hogy mire gondol.
– Nem Edward, nekem csak te vagy. Szóval, megismertem őket, és ők segítettek mindenben, és nekik köszönhetem, hogy most én is itt vagyok nem csak a pici… – megrémült, tudom, sok volt egyszerre ez az egész.
– Bella… Én nem is tudom, mit mondjak. Annyira fájt, amikor elmentél. Azt hittem, hogy már nem szeretsz, és te babát vártál tőlem? – bólintottam – Soha nem voltam még boldogabb. Egy baba, mikor nekem nem lehet gyerekem.
– De nekem lehetett – vágtam közbe – Edward, meg tudsz nekem bocsátani? Visszafogadsz, és együtt neveljük fel a kicsit?
– Álmomban sem gondoltam volna, ez elmúlt 3 hónapban, hogy ezt a kérdést még hallom a te szádból. Boldogan Bella, boldogan. – sugárzott a szeméből a boldogság. És is az voltam. A kicsi Edward felébredt és kinyitotta gyönyörű zöld szemeit, amilyenek valószínűleg Edwardnak is voltak. Apró kezeivel hozzáért az arcomhoz. Ő az apu?
– Igen, kicsim. – szélesen elmosolyodott.
– Ezt meg hogy csinálta? – Edward elbámult a képességén.
– Ha megérint, akkor el tudja nekem mondani, hogy mit szeretne. Mindent, azt hiszem, rád hasonlít, mint mindenben. Ezért is lett Edward. – átnyújtottam neki. Boldogan szorította magához.
4.Fejezet: Egy újabb meglepetés |Edward|
Ha nem tudtam volna, hogy nem tudok álmodni, most biztosan azt gondoltam volna, hogy álmodok. De nem, minden valóságos volt. Bella visszajött hozzám, csak engem akart, és szült nekem, ki tudja milyen kínok között egy babát.
És most a karjaimban tarthatom, a fiamat, a vérszerinti fiamat, aki félig vámpír félig ember, két vámpírszülővel. Gyönyörű zöld szemeivel engem nézett, majd apró kezeit az arcomhoz érintette, pedig én a nélkül is hallottam, hogy mit akar, én is ezt akartam. A fejében egy képen mi voltunk hárman, mint egy boldog család.
– Így lesz. – rámosolyogtam. Kopogtak. – Tessék. – Rosalie lépett be a szobába, arca sugárzott a boldogságtól.
– Alice csak annyit mondott, hogy kelleni fogok. – még szélesebb lett a mosolya.
– Igen, vigyáznál Edwardra, amíg távol vagyunk? Maximum egy óra és itt vagyunk. – kérdezte Bella bársonyos hangon Rosalie-tól.
– Természetesen. – gondolatait nem tudta magában tartani, de most nem haragudtam érte. Átnyújtottam neki a kicsit, majd Bellához fordultam.
– Hova is megyünk? – egy apró mosoly jelent meg a arcán, amitől még szebb lett.
– Meglepetés. Gyere, keressük meg a többieket. – megfogta a kezem, majd kivezetett a szobából, le a nappaliba, ahol mindenki minket várt. Mindenki gratulált nekünk, és ők is olyan boldogok voltak, mint mi. – Alice, készen van? – kérdezte Bella Alice-től sejtelmesen.
– Természetesen Bella, gyertek velem. – Alice gondolataiból semmit nem tudtam kivenni, olyanok voltak, mint az utóbbi pár hónapban, nagyon titkol most is valamit.
Kivezetett minket a hátsó ajtón, majd át az erdőn.
– Edward… – Bella szembe fordult velem – csukd be a szemed, kérlek. – éreztem hűvös leheletét az arcomon, ami nem is volt hűvös, legalább is nekem. Nem szóltam semmit, csak becsuktam a szemem és hagytam, hogy vezessen. Nem siettünk, de így is hamar megérkeztünk.
– Köszönöm Alice. – Alice kuncogott, majd hallani véltem távolodó lépteinek a zaját.
– Kinyithatod. – egy apó ház, nem, nem nevezném háznak, inkább egy kunyhó, de gyönyörű volt, apró kis kertel és szökőkúttal, az erdő közepén. – Alice műve minden.
– De hát…?– értetlenkedtem.
– Beszéltem Alice-szel kb. egy hónapja. Tudtam, hogy már úgyis tud mindent, szóval elmondtam neki még többet, és vállalta, hogy megcsinálja nekünk. Persze nem egyedül csinálta, de mindenki nagyon óvatos volt, nehogy megsejts valamit. – elmosolyodott.
– Köszönöm Bella. – bevezetett a házba, megálltunk a nappaliban, majd a hálóban. Hatalmas ablaka volt, ami a kertre és az erdőre nézett. Falai vörösben játszottak, és a szoba közepén egy hatalmas ágy állt. Bella rám nézett, de nem úgy ahogy az előbb.
– Igazad volt. – suttogta.
– Miben is?
– Azt mondtad, hogy te sokkal jobban tudsz szeretni, és igazad van, sokkal jobban szeretlek. – Nem kellett több szó. Ajkaink összefonódtak, és vad csókolózásba kezdünk, majd az ágyban kötöttünk ki. Eddig se bántam, hogy Bella vámpír lett, de most kifejezetten örültem neki… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
