Szikrák a sötétben
Előszó:
Azok kedvéért van ez a kis rövid előszó, akik már régen olvasták a Twilightot, és nem teljesen tiszta nekik minden részlet. Szóval, volt egy olyan rész, amikor Bella és Edward biológián vannak, és Bella már tudja, hogy Edward vámpír. Ez a történet a mi lett volna ha…
1.Fejezet |Edward|
Bella és én együtt ballagtunk a menzáról a biológia terem felé. A fejemben még mindig az előbbi kérdése vízhangzott: Mért nem láthatlak vadászat közben? Nem zavartak a kérdései, de ezt nem értheti, talán majd idővel, már így is túl sokat tud. De már késő ezen rágódni, már nem változtathatok rajta, és nem is akarok.
Arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk a terembe, és Bella leült mellém. Közvetlen utánunk a tanár is belépett egy nagy fém álvánnyal, a min egy ősrégi tv állt. Remek, ma filmet nézünk. Besötétítettük a termet, majd kezdődött a film.
Nagyon feszült voltam, Bella nagyon közel ült hozzám. Neki dőltem a szék támlájának, a mellemen keresztbe fontam a kezem és ökölbe szorítottam, hogy leküzdjem azt a vágyat, hogy megérintsem… A tv tompa fényénél lopva Bellára pillantottam, ős is engem nézett, és ugyanúgy ült, ahogy én. Ajkai lágy mosolyra húzódtak, kiemelve arca finom vonalait. Halványan visszamosolyogtam, elpirult, majd úgy tett, mintha a filmre figyelne.
Minden másodperc hosszú órának tűnt. Itt ül mellettem, és én nem érhetek hozzá, pedig ez minden vágyam. Csak egy apró érintés, csak egy finom csók… NEM!! – ordítottam rá magamra. Nem engedhetek meg magamnak ilyesmit, nem. Ne tehetem ki Bellát ekkora veszélynek, túl kockázatos.
Nem figyeltem a filmre, és most már Bella se próbált úgy tenni, mintha nézné, szeme sarkából engem figyelt. Izzott közöttünk a levegő, szinte látni véltem a szikrákat a sötétben, amit a köztünk lévő áthidalhatatlan távolság hozott létre. Bella kinyújtotta a kezét – valószínűleg már elzsibbadtak apró ujjai – fejét lehajtotta a padra, és felém fordult. Mr. Banner lépett az asztalunkhoz:
– Bella jól van? – aggódó pillantást vetett rá.
– Nem tanár úr, nem érzem jól magam. – Bella soha nem hazudott valami jól, de ezt még majdnem én is elhittem.
– Rendben, Mr. Cullen kikísérné? Nem is kell már visszajönniük, és ha szükséges kérem, menjenek el az orvosiba. – Mr. Banner még egy utolsó pillantást vetett Bellára, majd távozott.
Felálltam, majd megvártam, amíg Bella is csatlakozik hozzám, szívesen felsegítettem volna, de féltem hozzáérni. Féltem, ha egyszer megérintem, akkor soha többé nem akarom majd elengedni. Már a folyosón sétáltunk, amikor megszólaltam:
– Tudod, hogy nem hazudsz valami jól? – barátságosan rámosolyogtam. Visszamosolygott.
– Nem is neked kellett elhinned.
– És azt megkérdezhetem, hogy mire ment ki az egész? – egy titokzatos mosoly jelent meg az arcán.
– Nem tetszett a film. – leültünk az udvaron egy padra, egymással szemben.
– Mondom, hogy nem hazudsz valami jól. Szóval? – kinyújtotta a kezét, majd megfogta az összekulcsolt kezem. Keze forró érintése szinte már égetett, de még is felemelő volt.
– Nem tudom. – lehajtotta a fejét – Talán azt reméltem, hogy… – nem fejezte be a mondatot, de sejtettem, hogy mire gondol, amire én. Egy fal, ami kettőnk között már félig leomlott, de még szilárdan áll az alkonyatban.
Ebben a pillanatban ezernyi kép futott át az agyamon. Jó és rossz képek, és következményeik. Felnézett a szemembe, az a két gyönyörű szempár csak engem akart.
– Gyere. – már nem érdekelt, hogy mi helyes és mi nem, most csak az ösztöneimre hallgattam, de most nem a vámpír ösztöneimre, hanem az emberiekre. Megfogtam a kezét, majd a kocsihoz kísértem. Nem ellenkezett, pedig még egy órája lett volna, megbízott bennem. Nem kérdezte hozzá megyünk és miért, csak csendben követett.
Csak akkor szólalt meg, amikor már a házunk előtt leparkoltam.
– Szóval itt laksz? – rám mosolygott. Kinyitottam neki az ajtót, de nem vártam meg, amíg kiszáll, az ölembe kaptam, és már indultam is be vele a házba. Fel a lépcsőn, majd be a szobámba, csak itt raktam le. Kérdően nézett rám:
– Ha nem alszol, akkor mért van ágy?
– Hát, reméltem, hogy egyszer még szükségem lehet rá. – elnevette magát. Becsuktam magunk mögött az ajtót, majd egy gombnyomással besötétítetem a szobát.
Közelebb lépett hozzám, apró kezeivel az ingem gombjait kereste, majd amikor megtalálta, elkezdte szép lassan egyesével kigombolni őket. Megfogtam a kezét.
– Várj!
– Mi a baj? – még így sötétben is láttam rajta, hogy mennyire meglepődött.
– Először is biztosan kell tudnom, hogy te is akarod-e? – egyik részem azt kívánta bá nemet mondana, viszont az erősebbik felem abban bízott, hogy igen lesz a válasz.
– Edward –olyan finomat ejtette ki a nevem, hogy még jobban akartam őt – tudod, hogy igen, nagyon. – már folytatta volna, de ekkor megint megszólaltam:
– Bella, nagyon óvatosnak kell lennünk, nem akarok kárt tenni benned… – nem hagyta, hogy befejezzem. Ajkát az enyémhez érintette, lágyan megcsókolt.
Nem tudtam parancsolni magamnak, és itt már nem volt szükség szavakra. Letéptem magamról az inget, majd az ölembe kaptam és az ágy felé indultam el vele. Lefektettem, majd finoman ráfeküdtem, vadul csókolt, mintha ez lenn az utolsó éjszakája a földön, talán az is… Az ő blúzát sem kíméltem, azt is letéptem, és ahogy bársonyos meleg bőre az enyémhez ért, éreztem az apró szikrákat a sötétben… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
