Nagy a felhajtás az esküvő körül, már csak 3 nap… Mindenki olyan boldog, mindenki, kivéve engem. Persze boldognak kéne lennem, mert olyanhoz megyek hozzá, aki szeret és én is szeretem, de nem vagyok belé szerelmes, a szívem másnál van.
Renée tegnap érkezett meg, aminek én és Charlie is nagyon örült, Phil-nek már kevésbé. Az esküvő a helyi templomban lesz, nem akartunk nagy felhajtást.
– Boldog vagy? –kérdezte Renée, amikor a tükör előtt álltam a ruhámban.
– Mért ne lennék boldog anya, még 2 óra és férjhez megyek. –ez persze hazugság volt, de az utóbbi időben annyit mondtam, hogy kezdtem lassan én is elhinni. Renée megcsinálta a hajam, feltűzte a fátylamat és elment a virágoshoz a csokrokért. Leültem az ágyamra, Charlie jött be.
–Minden rendben Bells, idegesnek tűnsz. – nagyon aggódott értem.
– Persze apu, minden oké. Minden kész van? – már reflexből hazudtam, ezalatt a 2 év alatt megtanultam, már nincs ki belém lásson…
–Igen drágám, ne aggódj. – könnyű azt mondani, mikor most készülök hozzá menni egy vérfarkashoz, a legjobb barátomhoz, a szerelmem ellenségéhez. –Most megyek, még van pár dolog, amit el kell intéznem. A kocsi fél óra múlva itt van érted, hogy elvigyen a templomba.
–Köszi apu. – mit fogok még csinálni fél óráig. Nem futamodhatok meg most, amikor már ilyen közel vagyok. Kész vagyok hozzákötni az életemet Jacob-hoz. Az ablakhoz mentem, szép tavaszi nap volt. Nem volt meleg és a nap se sütött, de már nem is vágytam rá, hogy süssön. Leparkolt egy fekete kocsi a felhajtóra, értem jött, túl sokat gondolkoztam.
Elindultam le a lépcsőn, lent Charlie várt öltönyben. Boldog volt, mért is ne lett volna az, hiszen a legjobb barátja fiához megyek hozzá, közel fél óra múlva. Átkarolt, majd kivezetett az ajtón és kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Szerencsére nem esett az elmúlt 2 napban, így nem lett vizes és sáros a ruhám, amit a földön húztam. Gyönyörű ruha volt, még Renée-é volt, ezt viselte, amikor hozzá ment Charlie-hoz.
Az autó lassan araszolt a templom felé, talán nem is akartam, hogy odaérjünk, de még is odaértünk. Még ültem 10 percet a kocsiban. Lepergett előttem az egész életem, majd erőt gyűjtöttem és kiszálltam a kocsiból. Igyekeztem nem Edwardra gondolni, de nagyon megerőltető volt. Valami különöset éreztem a levegőben, fojtogatóan hideg volt, biztos csak képzelem. Beléptem a templom előtermébe, ahol Charlie már várt.
–Mehetünk. –nem volt erőm megszólalni, csak bólintottam. Átkarolt és elindultunk a hosszú folyosón, aminek a végén Jacob várt.
Mindenem remegett, ideges voltam. Jacob is, nem is mosolygott. Amikor odaértünk Charlie elengedte a kezem, adott egy puszit, majd leült az első sorba. Jacob belém karolt, majd a pap felé fordultunk. Végtelen hosszúnak tűnt az az idő, amíg a pap elmondta a szokásos szöveget, még csak most jön a neheze. El fogok ájulni pillanatokon belül…
– Jacob Black akarja-e feleségül az itt megjelent Isabella Swan-t …? –a többi nem hallottam, csak az ellen küzdöttem, hogy ne ájuljak el.
– Nem tehetem. –hangzott a válasz. Az egész templom egy emberként hördült fel. –Nem vehetlek el Bella, szeretlek, de nem tehetem. Sajnálom. –amikor a sorok között hátra pillantott Rebekára, Jassica kis húgára, rájöttem. A fény, ami akkor megcsillant a szemében megértette velem, a nyom. Nem bírtam semmit mondani, lerogytam a lépcsőre és csendben figyeltem, ahogy Jacob alakja távolodik.
Már majdnem teljesen elragadott a sötétség, de egy hideg kéz visszarántott, átkarolt. Felnéztem könnyes szemeimen keresztül: Edward.
–Mit keresel itt? –bukott ki belőlem a kérdés. Ahogy megláttam ott őt, egyből elfelejtettem mindent, hogy mért vagyok itt, hogy mért ülök a hideg lépcsőn és hogy az a sok ember mért bámul rám. Csak ő volt, és a remény a szemeiben…
– Ugye te sem gondolod, hogy kihagyom az esküvődet, majdnem esküvődet. –bocsánatkérően sütötte le a szemét. Nem volt miért, ha Jacob igent is mond, nem biztos, hogy elég bátor lettem volna én, igent mondani. – Sajnálom, mindent. Igazából korábban jönni akartam jönni, de amikor Alice mondta, hogy mi lesz, nem akartam mindent elrontani. Most sem akartam, hogy itt láss, de már mind1. – jó volt a megérzésem, kint a templom előtt a hideg… Felsegített és megölelt. Biztonságban éreztem magam, és lassan a seb is kezdett beforrni a széttört szívemen.
– Ugye nem hagysz el többet Edward. Nem akarok nélküled élni, soha. – észre se vettem, hogy közben az egész templom kiürült, csak az első sorban maradtak hárman, Charlie, Renée és Phil.
– Buta Bella, már olyan régóta vágyok rá, hogy újra veled lehessek. Nem csak te szenvedtél. Kész vagyok rá, hogy neked adjam az életem, véglegesen. – a papra pillantott, tudtam mire gondol, amire én is. Bólintottam.
– De nem most, nem hagyhatom, hogy a családod, ne legyen itt. –elmosolyodott, és teljesen felolvadt a jég a szívemben, amikor megpillantottam Alice-t az ajtóban, mögötte a többi Cullen-nel.
–Te sem gondoltad komolyan, hogy pont én nem leszek itt?! –háborodott fel Alice, majd elmosolyodott és megölelt.
És azon a májusi napon, újra egymásra talált az oroszlán és a bárány, örökre.
AJÁNLOM AZ OLDALT
