A féltékenység
“A féltékenység, akár csak a betegség, estefelé hevesebbé válik.”
1.fejezet (Bella)
Charlie halála óta sok minden megváltozott. Többek között és is, nagyon. Még ma is nagyon hiányzik, de tudom, hogy ez az élet rendje, egyszer mindenki meghal. Azóta eltelt már 20 év, és Renée-t is elveszítettem már. Rossz nélkülük, de most van nekem egy másik családom. Edward, Renesmee, Alice és a többi Cullen. Boldogok vagyunk. Forksban lakunk az óta is, habár lassan majd el kell költöznünk, mert az emberek gyanakodni fognak.
Edward és én most vagyunk végzősek, Renesmee két évvel alattunk jár és a többiek, Rosie, Emmett, Alice és Jasper már végeztek. Amint Renesmee is befejezni a sulit, elköltözünk, aztán majd egyszer megint visszajövünk, ahogy egyszer már megtettük.
Minden remek. Soha nem volt jobb semmi. Amióta vámpír vagyok minden más, de nem bánom, boldog vagyok. Van egy szerető férjem és egy lányom, kell ennél több? Nekem nem, megvan mindenem, amit valaha akartam.
Hétfő van és persze suli. Felöltöztem, majd felkeltettem Nessie-t. Elindultam a Cullen ház felé, és a garázsba vettem az irányt. Kiparkoltam a Mercim-mel, ma ezzel megyünk, nem mintha ez nem lenne feltűnő, de a Ferrari-m azt hiszem, hogy feltűnőbb. Mind a két autót még Edwardtól kaptam. Általában Edward Volvojával megyünk suliba, de ma én vezetek, és én ezzel akarok menni. A ház előtt vártam őket. Hamarosan megjelentek és beszálltak a kocsiba. Elindultunk az iskolába, nem mondom, hogy finoman vezettem, de azért mégis finomabban, mint Edward. Tudtam, hogy úgy sem lehet egyikünknek sem baja, de azért mégis. Egyrészt ugye halhatatlanok vagyunk, másrészt viszont elég jó reflexeim vannak, ez semmi kétség.
Beparkoltam egy szabad helyre a parkolóban. Nessie csatlakozott a barátaihoz.
– Az ebédlőben találkozunk! – intett vissza nekünk. Edward mellém lépett és átkarolta a vállam. Együtt indultunk el az óránkra, természetesen minden óránk együtt volt.
Edwarddal gyorsan telt a nap, hamar az ebédlőben találtam magam. Valami nem volt rendben, mindenki egy lányról beszélt. Ez a nap arra emlékeztetett, amikor én voltam itt új. Nem nagyon törődtem vele, csak egy új lány valami Natasa Correia. Portugáliából költöztek ide, azt nem tudom, hogy mért. Időközben megjelent Nessie is a tálcájával, és leült enni. Ő a változatosság kedvéért evett is valamit, hogy ne legyünk annyira feltűnőek. Mondjuk ma erre nem volt szükség, ma senki nem rólunk beszélt, ma minden az új lány körül forgott. Nem jelent meg az ebédlőben, nem is baj.
2.fejezet (Bella)
Ebéd után spanyolra mentünk Edwarddal, Nessie-nek pedig biológiája volt. Bementünk a terembe és leültünk a megszokott helyünkre. Csengetés előtt pár perccel egy lány lépett a terembe. Szőke vállig érő haja és zöld szeme volt. Egy famert és egy pólót viselt. Felénken körülnézett, a pillantás megakadt rajtunk. Ő is biztosan ugyan azt gondolja, mint a többiek, efelől semmi kétségem. Már csak az előttünk lévő padban volt szabad hely. Levette a pillantását rólunk, majd leült a szabad székre.
Edward megrándult mellettem. A tanár már belépett a terembe, ezért szóban nem tudtam megkérdezni. Mi a baj? – már elég profi voltam ebben. Rengeteget gyakoroltuk, hogy hogyan nyissam meg az elmém. Válaszul csak megrántotta a fejét. Valami nincs rendben, nem szokott ilyen lenni. Edward Cullen, mond el! – próbáltam dühösen rászólni, de semmi. Fejét a kezeibe temette.
– Bella Cullen. – nem tudtam tovább kérdezgetni, mert felszólítottak, de majd szünetben.
Az óra hamar véget ért. Kérdően néztem Edwardra: – Mi volt ez? Mi a baj szerelmem?
– Bella én…
– Te mi, Edward? – ekkor már a folyosón lépkedtünk a tesi terem felé.
– Semmi, nem fontos. – még hogy nem fontos. Nem mondott többet, elindult a fiúöltöző felé. Nem beszéltünk többet egész nap. Még a kocsiban sem szólt hozzám.
Nem mentem haza, bementem a Cullen házba és megkerestem Alice-t.
– Szia! – üdvözölt egy nagy mosollyal.
– Szia Alice!
– Mi a baj Bells? Minden oké?
– Hát, ami az illeti nincs. Edwarddal valami nem oké. Ma olyan furcsa volt.
– Mi történt? Mesélj el mindent! – elmondtam neki mindent, ami ma történt. – Lehet, hogy az új lánnyal van valami?
– Nem tudom, nem hiszem. Hiszen más olyan régóta együtt vagyunk, nem az nem lehet. Edward nem tenne ilyet velem. Ugye Alice?
– Nem, Bella. Te vagy a mindene. Örökre. És ezen, semmi nem fog változtatni. Menj haza szépen és beszéljétek meg. – a homlokomra nyomott egy puszit és már el is tűnt a lépcsőn.
Nem volt kedvem sokáig időzni, futottam hazáig. Átugrottam a folyón és már az ajtóban álltam. Beléptem, nem volt semmi szokatlan. Nessie a gép előtt ült, Edward pedig egy könyvbe temetkezett a nappaliban. Leültem mellé.
– Edward, beszéljük meg mi a baj. Kérlek.
– Bella én nem akarom. – szemei meggyötörtek voltak. – Sajnálom. Tényleg.
– Mi történt?
– Nem történt semmi, de van az a lány Natasa, az illata. – hogy mi? Ez nem lehet igaz. Azt akarja nekem mondani, hogy… hogy ő is olyan, mint én? Nem ez lehetetlen. – Bells, én nem akarok semmi hülyeséget csinálni, de nagyon csábító illata van. Persze nem annyira, mint a tied. – nem tudtam mit mondani erre. Már nem szeret? Őt akarja? Ez lehetetlen. Neki adtam mindenem az életem és most ezt akarja tenni velem? Ezt nem hagyhatom, ki kell találnom valamit.
– Mit fogsz tenni?
– Semmit. Kicsim, nekem te vagy a mindenem. Ne aggódj, nem fogok mindent eldobni, csak egy lány miatt. – régen én is csak egy lány voltam és értem is eldobott mindent. Nem akartam veszekedni, nem lett volna jobb, csak egyedül akartam lenni, gondolkodni.
– Elmegyek vadászni, majd jövök. – de mielőtt megmozdulhattam volna, Edward megfogta a kezem és visszahúzott.
– Bella, nincs semmi baj. Rendben? – megcsókolt. – Tegnap voltál vadászni, maradj. – igaza van, kicsit túlreagáltam a dolgot.
Kilenc óra fele elzavartam Nessie-t aludni. Azért mégis csak én vagyok az anyja, még ha ez nem is látszik. Az emberek úgy tudják, hogy örökbe fogadtak minket és így lettünk tesók. Az összes Cullen. Hallom is a sustorgásokat, hogy mi testvérek vagyunk, akkor mért vagyunk együtt? Jobb nekik, ha nem tudják az igazat.
Bementem a hálószobánkba. Ez a hely mindig megnyugtatott. Pontosan olyan volt, mint a szobánk az Esme-szigeten. Fehér ágy, szúnyoghálóval, hatalmas üvegajtó. Ilyenkor mindig eszembe jut, az első éjszakám Edwarddal, csodálatos volt. Még most is csodálatos minden együtt töltött éjszaka. Lefeküdtem az ágyra, jó lett volna aludni egyet, de nem bántam, hogy nem voltam fáradt, mert Edward bejött, fölém hajolt és megcsókolt, olyan szenvedélyesen, ahogy minden este tette. A ház azért még mindig állt, Emmett nagy bánatára. Természetesen az óta sem hagyta abba a cikizést, de nem bántam, így szerettem.
Az éjszaka nagyon rövidnek tűnt, mikor észbe kaptam már világosodott. Felöltöztünk.
– Ma én vezetek. – jelentette ki Edward. – És az Aston Martinommal megyünk. – itt valami nem okés. Az Astonjával? Azzal soha nem megyünk suliba, ha valami feltűnő, akkor az biztosan az.
– Nem gondolod drágám, hogy az egy kicsit feltűnő? – kérdően húztam fel a szemöldököm.
– Nem tudom, kicsit. – ez egyre különösebb.
3. fejezet (Edward)
Nem vettem róla nagyon tudomást, hogy Bella milyen arcot vág arra a kijelentésemre, hogy ma az Vanquish-ommal megyünk. Ma ezzel akarok menni és kész.
Előre mentem, beszálltam a kocsiba és a ház előtt vártam Bellát és Nessie-t. Beszálltak a kocsiba. Nem figyeltem, hogy Bells milyen sértődött arcot vág egész úton.
– Az ebédlőben találkozunk. – Nessie egy puszit nyomott az arcomra, miközben keze hozzámért. Ne bántsd meg anyát, légy jó! – tényleg azt hiszi, hogy képes lennék megbántani, azt, akit a világon a legjobban szeretek?
A nap lassan telt, Bella többször is megnyitotta az elméjét, hogy ilyeneket hallhassak, mint például Minek? Mért? Minden rendben?
Az ebéd is csendben telt, végig azt az egy lányt bámultam és hallgattam a gondolatait. Szedd össze magad Natasa, van barátnője, és nem is akármilyen. Neked nincs nála esélyed! Olyan helyes, istenem… Tudtam, hogy sok emberre ilyen hatással vagyunk, mi vámpírok, és ez alól ő sem kivétel. Nem tudtam elfelejteni a gyönyörű zöld szemeit. Nem, nem tehetem, hiszen házas ember vagyok és van egy lányom, hogy juthat ilyen egyáltalán az eszembe. Vajon mért néz folyton? Mióta van barátnője? Talán van esélyem… Nem látta az ujjamon a gyűrűt? Vagy Belláén? Ki kell vernem a fejemből, nem gondolhatok rá.
Ebéd után kéz a kézben mentünk Bellssel spanyolra. Nem akartam ott lenni, mert előttem ül. Edward! Viselkedj! – szóltam rá magamra. Leültünk a helyünkre. Bella is észrevehette, hogy valami nincs rendben. Mikor Natasa bejött a terembe, felrakta a kezét az asztalra, amin a gyűrű volt. Házasok? Jézusom, és én fontolgattam, hogy… De hát, még olyan fiatalok. Biztos nagyon szeretik egymást, hogy már összeházasodtak. Én buta. – egész órán csak az ő fejében jártam. Nem tudtam betelni a gondolataival, amikben mind én voltam. Már majdnem odamentem hozzá, rossz volt hallgatni, hogy azon siránkozik, hogy pedig én biztosan az vagyok, akit keres, és hogy ő egy örök vesztes, hogy soha nem találja meg az igazit. Olyan erősen markoltam a padot, hogy már majdnem kettétört. Edward! – nem foglalkoztam vele, hogy mit mond Bella, most nem érdekelt. Egész órán azon gondolkoztam, hogy hogyan menjek oda hozzá, mit mondjak neki.
Kicsengettek, Natasa felállt és elbambult valamin, mert nekiment az ajtófélfának, elesett és az összes könyve szanaszét hevert. Gondolkodás nélkül mellette teremtem, talán kicsit túl gyors is voltam, és segítettem neki összeszedni a könyveit. Nagyon vonzó volt az illata, de az alatt a pár év alatt, amíg Bella ember volt meg tanultam kezelni. Annyira belefeledkeztem a szemeibe, hogy észre se vettem, hogy Bella dühösen távozik a teremből és valami olyasmit motyogott, hogy Idióta! Még is hogy képzeled?. De most ez sem zavart.
– Köszi. – motyogta félénken a lány. El ne pirulj! Istenem, de jól néz ki.
– Ugyan nincs mit. Elkísérhetlek a következő órádra? – barátságosan mosolyogtam rá. Természetesen elpirult és levegő után kapkodott.
– Persze, köszi. – elkísértem. Az egész szünetet átbeszéltük, elmesélte, hogy mért költöztek ide, mintha nem tudtam volna. – És te meg az a lány, ööö, szóval…jártok? – nehezére esett ezt kimondani. Nem akartam neki hazudni, ezért csak az igazat mondtam, természetesen azért nem mindent, mert kicsit kiborult volna, ha azt mondom, hogy a másik lány, aki velünk szokott lenni pedig a lányom.
– Igazából, már nem járunk, Bella a feleségem. – bánatos volt. Tudtam, tudtam, hogy házas. Felejtsd el!
– Már ilyen fiatalon? Biztos nagyon szeretitek egymást.
– A szerelemben mindent szabad. – nem válaszolt, mert becsengettek és bement a terembe. Én is elindultam a tesi terem felé. Átöltöztem, és amikor beléptem a terembe, nagy meglepetésemre Bella nem volt ott. Hol van? Remélem, nem csinál valami őrültséget. De mért nem szólt, hogy elmegy? Mi történt?
4. fejezet (Bella)
Még is hogy képzeli, hogy ezt megteheti? Már annyi ideje együtt voltunk és most jön ez a csaj és minden el akar rontani, de majd én megmutatom neki, hogy rossz ember férjével kezdett ki. Velem nem fog szórakozni, azt már nem.
Dühösen futottam hazáig, berontottam a garázsba, leemeltem a kulcsot és beszálltam a Ferrarimba. Nem érdekelt semmi, csak száguldoztam. Míg végül La Push-on nem találtam magam, Jacobék háza előtt. Bekopogtam. Leah nyitott ajtót.
– Szia Bells! Gyere be! Drágám, gyere! Bella van itt. – Jacob már jött is. Megállt az ajtóban és mosolygott.
– Szia! Mi szél hozott?
Elmeséltem neki mindent, és hogy nem akarok otthon lenni, amikor hazaér. Most egy barátra van szükségem, és Jacobra mindig számíthatok. Nagyon örültem neki, hogy végül ő is megtalálta a neki valót, Leah-ban.
– Mit fogsz tenni? Ugye nem csinálsz semmit? – kérdően nézett rám.
– Még várok pár napot, és ha nem változik semmi, akkor beszélek a csajjal. Velem nem fog szórakozni, az biztos. – nagyon dühös voltam.
– Csak légy jó, és vigyázz magadra. – Jacob aggódva pillantott rám.
Elbúcsúztam tőlük és elindultam haza. Beparkoltam, majd futottam hazáig. Edward a nappaliban ült, Nessie pedig vadászni volt. Nem mentem oda hozzá, most nem tudtam volna nem összeveszni vele, ezért inkább kimentem a kertbe és leültem a padra.
A többi nap ugyan ilyen volt. Már kezdtem azt hinni, hogy Edward mindent elfelejtett, hogy a felesége vagyok, hogy van egy lánya, és hogy szerelmes belém. Igyekeztem egy nap ezt sokszor tudatni vele, de hiába. Ment a saját feje után.
Eltelt egy hét, és nekem már betelt a pohár. Az ebédlőben megkerestem Natasát. El vezettem egy külön asztalhoz, kérdően nézett rám, ahogy Edward is az asztalunktól.
– Figyelj Natasa. Gondolom, tudod, hogy ki vagyok. – csak bólintott, nagyon meg volt rémülve. – Arról szeretnék veled beszélni, hogy szeretném, ha távol tartanád magad Edwardtól.
– De hát, ő jön hozzám. – értetlenkedett.
– Igen, de csak azért, mert érdeklődsz iránta. Nézd, én nem akarok balhét, rendben? Én csak azt mondom, hogy jobb lesz, ha vigyázol magadra és jó nagy ívben elkerülöd a férjemet. – bólintott. Felálltam, nem mentem oda az asztalunkhoz, elindultam órára. Leültem és vártam.
Hamarosan Edward is megjelent. Feldúlt és ideges volt.
– Mégis, hogy gondoltad ezt Bella? – dühöngött.
– Nem, inkább te hogy gondoltad ezt? Azt hiszed, hogy olyan könnyen odaadlak? Nagyon rosszul hiszed. Te az enyém vagy, örökre. – ezzel lezártam a beszélgetést. Nem is beszéltünk többet.
A további napokban sem változott semmi. ezt már tényleg nem tűrhetem. Mégis mit gondolnak ezek magukról? Elég volt, én ezt nem tűröm tovább. Véget vetek ennek az egésznek. Betelt a pohár. Nagyon nyugodt ember vagyok, de az én türelmem is véges. Cselekvésre szántam el magam. Döntöttem.
Este volt, már sötét. Nessie aludt, Edward pedig a tv-t nézte. Oda léptem hozzá: – Elmegyek vadászni, majd jövök. – kérdően nézett rám, de nem vitatkozott, csak bólintott.
5. fejezet (Bella)
Futottam, át az erdőn, amíg el nem értem a házukat. Egy fehér ház, a város szélén, nem messze az én szülőházamtól. Egy ideig csak kémleltem, majd felmásztam és becsusszantam a nyitott ablakán. Néztem, ahogy aludt, végül arra jutottam, hogy butaság volt idejönnöm. Van más megoldás is, és én nem ilyen vagyok. Épp indultam az ablak felé, hogy hazamenjek, amikor – Edward! – sóhajtotta a lány. Na, itt telt be a pohár.
Soha nem voltam még ilyen féltékeny, dühös és elszánt. Már semmi nem akadályozhat meg. Nem gondolkoztam. Felkaptam, nem ébredt fel. Kitártam az ablakot és kiugrottam vele a sötétségbe. Futottam és futottam, minél messzebb Forks-tól. Ébredezett, de nem foglalkoztam vele. Végül egy tisztáson álltam meg, leraktam. Átfutottam a tisztás másik oldalára. Felkelt, és csak bámult. A hold gyenge fényében gondolom, nem sokat láthatott. Közelebb mentem hozzá, remegett.
– Nem megmondtam, hogy maradj távol tőle! – én is meglepődtem rajta, hogy a hangom milyen durva és fenyegető. – Én figyelmeztettelek, de te nem hallgattál rám. – tettem pár fenyegető lépést felé.
– Ne, kérlek! Ne bánts! – hangja könyörgő volt, de engem nem hatott meg. Most csak az ösztöneimre hallgattam, nem az agyam irányított. – Ígérem, hogy soha többet nem megyek még csak a közelébe se.
– Sajnálom, de nincs más választásom. Túl közel merészkedtél hozzánk, ezt nem lett volna szabad.
– Hozzátok? Ezt hogy érted? – most készülök megölni és őt ez érdekli?
– Mi mások vagyunk, de te ezt nem értheted. Nem szabadott volna, a közelébe férkőznöd. Buta dolog volt.
– Mik vagytok ti? – hangja remegett.
– Már nem fontos, hogy mik vagyunk. Most pedig viseld a következményeit, annak, hogy az én férjemmel kezdtél ki. Tudod, hogy már milyen régóta csak nekem él, és hogy min mentünk mi együtt keresztül?
– Milyen régóta? De hiszen még olyan fiatalok vagytok. Én ezt nem értem. – már majdnem sírt.
– Nem értesz te semmit. Mi már több mint 30 éve házasok vagyunk és van egy lányunk. De minek is magyarázkodok, nem azért jöttem. – megejtettem egy gúnyos mosolyt.
El akart futni, de én megelőztem. – Tényleg azt hiszed, hogy el tudsz előlem menekülni? Én ölésre teremtettem, előlem már nem menekülsz, soha. – Nagyon megijedt, és megint futni kezdett. Előtte teremtem és megütöttem. Olyan erősen, hogy elesett és felsikított. Felkelt, de hiába. A következő már nagyobb volt, azt hiszem el is törött valamije. Megütöttem, újra és újra, egyre durvábban. Folyt a vére. – Tényleg nem rossz a szagod. – kérdően nézett rám. Már alig volt benne élet.
Rávetettem magam, és csak ittam és ittam. Ez előtt még soha nem kóstoltam ember vért, mármint, de, de akkor még nem voltam vámpír. Vagyis ez nem számít. Nagyon jó íze volt, nem bírtam betelni vele. Sokkal jobb volt, mint a hegyi oroszlán vagy bármelyik más állat. Csak ittam, mohón, de kiszáradt és csak halott teste volt a kezemben.
Nem bántam meg, ennek így kellett lennie. Hazaúton azon töprengtem, hogy mit mondok majd Edwardnak, ha rájön, hogy mi történt, de már nem zavart. Már nem állhat semmi a szerelmünk útjába. Meg fogja érteni, meg kell értenie, hogy érte tettem, értünk, a szerelmünkért. Örökké, örökké és örökké.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
