- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
4.L'ile d'Esme (Edward)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nagyon korán volt, amikor megérkeztünk, Bella az egész utat végig aludta. El sem hiszem, hogy megbocsájtott nekem, mindezek után. Olyan boldog vagyok, nem csak az életem szerelmét kaptam vissza, hanem egy babát is hozzá. Ez hihetetlen, de ugyanakkor aggasztó is, hiszen nem tudjuk, hogy mi lesz, mi fog történni. Félig vámpír, talán Bella nem olyan erős, hogy megszülje? – Nem ilyenre még csak gondolnom sem szabad, de ha mégis én ott leszek. Már nem hagyom el egy percre, sem és ha valami baj lenne, én megteszem. Tudtam, hogy egyszer el fog jönni, el fogom venni az életét. Csak is a saját önzőségem miatt, mert nem tudok élni nélküle, nem halhat meg, legalább is abban az értelemben, amiben az emberek gondolják nem. Örökre velem lesz.
–Hol vagyunk? –Bella zökkentett ki a gondolataimból, felkelt.
–Nem sokára ott leszünk szerelmem, ne aggódj. –magamhoz húztam, leszálltunk a gépről és a kikötő felé igyekeztünk. Bella értetlenül nézett rám. –Semmi baj, csak egy kis hajóút. –elmosolyodtam.
–Már csak ez hiányzott! –ő is elnevette magát.
–Ugye nem vagy tengeri beteg?
–Hát…nálam soha nem lehet tudni.
Beszálltunk a hajóba, átraktuk a csomagjainkat, majd elindultunk. Bella aggódott, de vajon mért?
–Mi a baj drágám?
–Beszéltetek Charlie-val? Mit mondtatok…–nem hagytam, hogy befejezze, megnyugtattam: –Ne aggódj folyton, nem tesz jót. Carlisle beszélt vele, és minden rendben van, megértette, hogy most nem mehetsz haza, de azt mondta, hogy mindennap hívjuk, hogy mi van veled. Aggódik érted. –kezdett megnyugodni.
Közeledtünk, már majdnem elértük a szigetet. Ez volt a célom, hogy ide hozom el Bellát, amint összeházasodtunk, csak hát a dolgok kicsit másképp alakultak. A nap már felmenőben volt, halvány fényeinél kezdett kirajzolódni a sziget kicsi körvonala.
–Ez milyen sziget? –nem bírja ki, hogy ne kíváncsiskodjon? Esme lépett mellénk és válaszolt helyettem: –Ez az én szigetem. –elmosolyodott, mert Bella eléggé meghökkent képet vágott. –Tudom, egyszer régen kaptam Carlisle-tól. Edward azt szerette volna, ha csak az esküvő után jöttök el ide, de meggondolta magát és arra jutott, hogy itt fogod megszülni.
–Nem megyek addig haza?? –felvontam a szemöldököm a kérdésére. –Ohh…
Kikötöttünk, a partról lehetett látni a fehér hát körvonalait. A tengerparton, ahogy megcsillantak a homok apró szemei a nap első sugaraiban, gyönyörű volt. Persze nekem nem volt újdonság, de most először voltam itt úgy, hogy boldog vagyok. Soha nem voltam még ilyen boldog és ezt csak neki köszönhetem. Úgy éreztem, hogy újra dobog a szívem. Amikor elértünk az ajtóhoz felkaptam és elindultam be a házba.
–Esme, melyik lesz a mi szobánk? –érdelkődtem. A fehér, a tengerparti, megérdemlitek. Nagyon örülök, hogy boldog vagy! –Esme tényleg nagyon boldog volt, mert engem is annak látott. –Köszönöm Esme.
Elindultam Bellával a szoba felé, kinyitottam az ajtót, majd letettem.
–Ez gyönyörű, de hát minek az ágy? –elnevettem magam, ez komoly kérdés volt?
–Tudod kicsi Bella, nem csak alvásra lehet haszni egy ágyat, na meg persze tartani kell a látszatot. –velem nevetett.
–Szóval akkor?
–Mit szóval?
–Szóval akkor bízhatok benne, hogy mi vagyis én nem csak alvásra fogom használni? –elpirult. Kezemet végig simítottam, puha, vörös arcán.
–Nem tudom Bella, erről még beszélnem kell Carlisle-al. Nem tudom, hogy szerencsés lenne, a baba miatt. –a kezem most már a gömbölyödő hasát simogatta. –Eldöntötted már, hogy mi lesz a neve?
–Még azt sem tudom, hogy fiú lesz-e vagy lány. De megfordult a fejemben. Ha fiú, akkor természetesen az édesapja nevét kapja. –ez nagyon jól esett, még ha nem is érdemeltem meg. –Ha pedig lány, akkor a Remesmee-re gondoltam.
–Köszönöm. –ha el tudnék pirulni, most biztosan elpirultam volna. –A Renesmee a Renée-ből és az Esme-ből jön? –bólintott. Hozzám bújt, olyan jól esett megint a karjaimban tartani őt. Korgott a hasa–erről teljesen elfeledkeztem–nem tudtam megállni nevetés nélkül: –Csinálok neked enni, mit szeretnél?
–Mindegy, nem is tudtam, hogy tudsz főzni. –elmosolyodott.
–Értek egy két dologhoz. Na, gyere, megmutatom a ház többi részét is. Nyugi a konyhával kezdjük. –tettem hozzá gyorsan, mikor a hasa megint korgott.
Kimentünk a konyhába, elkészítettem a reggeliét, majd körbevezettem a házban. Nagyon fáradt volt már, ezért a partot későbbre hagytam.
–A fürdőszoba balra van, Alice már bevitte a bőröndöd.
–De ugye mikor kijövök is itt leszel?
–Persze, hogy itt leszek. Menj csak. –a homlokára nyomtam egy puszit és már indult is.
Míg fürdött kimentem a partra a hálószobánk ajtaja pont ide nyílt. Ahogy jött fel a nap egyre melegebb lett, nem volt melegem, hiszen nekem nem lehet, kellemes idő volt. Hallottam, hogy Bella kilép a fürdőből, és már ott is voltam mellette.
–Besötétítek neked. –ezt kijelentettem nem pedig kérdeztem, mert tudtam, hogy ha feljön a nap, pont ide fog sütni. Ez nem csak azt jelenti, hogy világos lesz, hanem nagyon meleg is.
–Köszönöm. –mondta, miközben egy gombnyomással leengedtem az összes sötétítőt. –Itt leszel velem?
–Persze, hogy itt leszek kicsim. De majd egy kis időre el kell mennem. Ne aggódj, nem megyek messze, csak beszélek Carlisle-van. Aludj nyugodtan. –megcsókoltam, befeküdtem mellé az ágyba. Fejét a mellkasomra tette és nem telt el 10 perc és már aludt is. Óvatosan kiszabadítottam magam, majd elindultam Carlisle-hoz.
A nappaliban találtam, Esme-vel.
–Beszélhetünk Carlisle?
–Természetesen Edward, miről van szó? –nem akartam Esme előtt ezt megvitatni, engem nem zavart, hogy az anyám tud róla, de Bellát biztosan zavarná, ha mindenki erről beszélne. Majd még el kell tűrnie Emmett-et és az elég lesz, neki azt hiszem, hamarosan ők is csatlakoznak, amint Rosie megnyugodott.
–Talán az irodádban. –bocsánatkérően néztem Esme-re.
Nem mondott semmit, felállt és elindult. Belépett az irodába leült a székébe, majd intett nekem, hogy foglaljak helyet. Leültem.
–Miről van szó Edward? Valami baj van?
–Nem, semmi. Bella szeretne valamit és előtte mindenképp ki akartam kérni a véleményed. –bólintott. – Szóval, hogy mennyire lenne veszélyes neki és a babának is, ha lefeküdnék vele? Én nem tartom jó ötletnek, de én is akarom, ő is. Tombolnak a hormonjai. –elmosolyodott.
–Nos, az embereknél ez teljesen normális, hogy ilyenkor csak még jobban vágynak rá, ez így van nála is. Neki nem lesz baja. A baba, igen ez jó kérdés. Edward ez azt hiszem, csak rajtad múlik. Nem lehet baja, de nagyon vigyáznod kell rá is és Bellára is.
–Nem akarom őket bántani. De félek, mert mi van, ha megint úgy végződik, mint múltkor, vagy rosszabbul? Mi van, ha nagyon durva leszek? Vagy ha nem tudok ellenállni? –nagyon nyugtalan voltam. Megígértem magamnak, hogy soha nem fogok több fájdalmat okozni neki, nem akarom.
–Ne aggódj Edward. Most sokkal könnyebb lesz, hiszen tudod, hogy mire számíts, már nem olyan új, mint legelőször. Nem lesz semmi baj. –hangja biztos és megnyugtató volt. Kezdett minden félelmem eloszlani.
–Köszönöm Carlisle, nagyon fogok vigyázni.
Elindultam ki a szobából és belefutottam Alice-be. Nagyon mosolygott.
–Holnap mindannyian vadászni megyünk át a szárazföldre, persze te nem jössz. –még mindig mosolygott. Persze pont Alice ne tudná, hogy mi lesz holnap.
Visszamentem Bellához. Folyt róla a víz, nagyon melege volt. Erre nem is gondoltam, hiszen míg itt voltam hűtöttem, azt hiszem, be kell szereznem egy ventillátort, a biztonság kedvéért. Melléfeküdtem, ő hozzám bújt, pedig aludt. De ha aludt, akkor honnan tudta, hogy visszajöttem?
Reggel későn ébred fel, gondolom ez is a terhesség része. Amikor kinyitotta a szemét és meglátott, felcsillant a szeme, mintha csak az álma válna valóra. Hihetetlen.
–Jó reggelt szerelmem, vagy inkább delet. –muszáj volt nevetnem, hiszen már fél 1 volt.
–Mennyi az idő? Megint sokat aludtam? –szemei még álmosak voltak.
–Fél 1. Igen elég sokat aludtál. Mosakodj meg, addig elkészítem a reggelid. –megcsókoltam és már mentem is ki a konyhába. Rántottát csináltam neki, az mindig bejön és hamar kész is van. Kijött a konyhába leült.
–Köszönöm. –mondta, mikor leraktam elé a tányért. Leültem a mellette lévő székre.
–Hogy vagy?
–Azt hiszem, egy kicsit fáradt vagyok. –elnevette magát. –Mit csinálunk ma? –kíváncsi volt, hogy mire jutottam Carlisle-al.
–Hát először is megreggelizel…–nem hagyta, hogy befejezzem.
–Hol vannak a többiek?
–Elmentek vadászni, már rég nem voltak. –rávillantottam féloldalas mosolyom, amit annyira szeretett.
–Áhh…értem. Szóval mit is csinálunk? –egyre kíváncsibb volt.
–Nagyon kíváncsi vagy. Arra gondoltam, hogy miután megreggeliztél úszunk egyet. –csalódottnak tűnt. Azt hiszi, hogy elfelejtettem?
–Jól hangzik. –hangjában nem volt egy csepp lelkesedés sem. –De attól tartok, hogy nem hoztam magammal fürdőruhát. –elpirult.
–Senki nem is mondta, hogy szükséged lesz rá. –elmosolyodtam. –De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor van a kék bőröndben. Alice mindenre gondolt.
–Szükségem lesz rá? –ezt inkább kérdezte, mint kijelentette.
–Hát, ha engem kérdezel, akkor természetesen nem. –eközben befejezte a reggeliét. –Menj, készülj össze, kint várlak. –nem vártam meg, amíg válaszol, már mentem is ki az ajtón.
Bementem a szobánkba, felhúztam a sötétítőket, kinyitottam az ajtót és már léptem is ki a puha, hófehér homokba. Amíg a víz felé mentem, eldobáltam a ruháimat, egytől-egyig, majd elmerültem a tenger lágy hullámaiban. Én nem voltam szégyenlős, főleg nem Bella előtt, hiszen már látott, meg nem is hiszem, hogy lenne mit titkolnom előle. De Bella ezzel másképp lehetett, sokáig volt el. Valószínűleg azon gondolkozott, hogy felvegyen-e valamit, és ha igen akkor mit vagy ne.
Hallottam, amikor Bella meztelen talpa találkozott a homokkal. Nem fordultam meg, hogy megnézzem. Felteszem eléggé zavarban volt, a szíve nagyon gyorsan vert. Sétált a víz felé, majd eldobott valamit, gondolom egy törölköző volt, mert mást nem dobott el. Csak akkor fordultam meg, amikor beért a vízbe. Gyönyörű volt, ahogy a nap csillogott a fehér bőrén. Ő is hasonló gondban szenvedhetett, mert egy másodpercre se vette le rólam a szemét. Megfogtam a kezét: –Gyere, ússzunk egyet. Ugye tudsz úszni? –ezen muszáj volt nevetnem.
–Igen, habár volt már rá példa, hogy majdnem megfulladtam. –ez egyáltalán nem volt vicces.
–Vigyázok rád, ígérem.
3 óra felé járhatott, amikor bementünk. Bella elment lezuhanyozni és egyéb emberi teendőit végezni. Az ágyon feküdtem, ott vártam rá.
–És most, mit csinálunk? –kíváncsiság, vágy, félelem. Ezernyi érzés volt benne ebben a mondatban.
–Azt hiszem, hogy nem ártana egy kis kalóriaégetés, szóval elmegyünk kirándulni. –próbáltam komoly lenni, hogy még véletlenül se vegye észre, hogy hazudok, kisebb nagyobb sikerrel.
–Na, azt már nem, nem megyek sehova. –nagyon makacs volt. –De van egy jobb ötletem a kalóriaégetésre. –elpirult. Tudtam, hogy mire gondol, arra, amire én.
–Tényleg, és mi volna az. –ez azt hiszem, hogy nem volt tisztességes kérdés.
–Hát… könnyebb megmutatni, mint elmondani. –ledobta magáról a törölközőt, majd befeküdt az ágyba, mellém.
–Nagyon óvatos leszek, ígérem. Carlisle azt mondta, hogy nem lehet baj, de azért jobb vigyázni. –aggódtam, nem akartam se őt se a babát bántani.
Megcsókolt, újra és újra, szenvedélyesen. Ez sem különbözött a többitől. Ugyan olyan csodálatos és szenvedélyes volt, azt leszámítva, hogy most nem bántottam. Carlisle-nek igaza volt, könnyebb volt fékezni magam, mint legutóbb, de azért pár párna áldozatul esett.
Soha nem voltam boldogabb, mindenem megvolt, amit valaha akartam. Nem! Annál sokkal, de sokkal több. Itt van nekem Bella, aki nélkül nem élet az élet, és aki hamarosan már Mrs. Cullen lesz és a baba. Azt hittem ennél többet már nem kaphatok, de akkor hallottam valamit: Szeretlek Anyu! | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
