- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
2. Le début de la fin (Bella)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A szombat délutánom teljes mámorban telt. Edward nem jöhetett át, mert Charlie úgy tudta, hogy nincs itthon, de tudtam, hogy amint elalszik Edward már itt lesz, egész nap ezt vártam, megint vele lenni.
– Minden rendben Bella, olyan feldobott vagy. – ilyen kérdést, persze, hogy minden rendben van, a legnagyobb rendben. Charlie is észrevette rajtam a boldogságot, ami csak úgy áradt belőlem.
– Persze apu! – rámosolyogtam. Megcsináltam a vacsoráját és már azt vártam, hogy menjen aludni, igaz még csak 6 óra volt. Nem tudtam már mit csinálni magammal, már a házim is kész volt. Jacob, lemegyek Jacob-hoz.
– Lemegyek La Push-ba, nem sokára jövök. –szóltam oda apunak, mást nem tudtam volna csinálni.
– Rendben, vigyázz magadra.
Kirohantam a furgonhoz, nem akartam elázni. Bepattantam és már lenn is voltam és Jacob-ék ajtajánál.
– Szia, Bella! – Billy nyitott ajtót. – Jacob a műhelyben van.
– Köszönöm. – kimentem az esőbe és elindultam, a műhelyben ott találtam Jacobot, aki hatalmas mosollyal köszöntött.
–Szia, Bella!
–Szia, Jacob.
– Hogy, hogy te itt?
– Volt egy kis időm és gondoltam leugrok hozzád, természetesen, ha nem baj.
– Nem dehogy is.
Beszélgettünk, olyan 8 óra lehetett, gondoltam már ideje indulni.
–Megyek, majd valamikor még lejövök. – csalódott volt, hogy ilyen keveset maradtam. Tudtam, hogy Jacob többet érez irántam, mint kellene és nem akartam neki még nagyobb fájdalmat okozni. Természetesen azt sem mondtam el neki, hogy mért vagyok ilyen feldobott.
– Rendben, légy jó. – odahajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Szeretett, én is szerettem, de én nem, úgy ahogy ő engem. Nekem úgy csak Edward volt. Örökre.
– Szia! – kikísért a furgonomig, beszálltam.
Mikor hazaértem Charlie még fenn volt, valószínűleg engem várt. Közöltem vele, hogy fáradt vagyok és lefekszem aludni. Elmentem lezuhanyoztam, befeküdtem az ágyamba és vártam. Hallottam, hogy olyan fél 10 fele Charlie megy aludni, már csak pár perc és itt lesz. És igazam volt, besettenkedetett az ablakon, hogy nem is hallottam és lefeküdt mellém. Mosolygott.
– Helló! – csak ennyit tudtam mondani. Amikor így nézett a szemembe, nem igazán tudtam egy értelmes mondatot sem összerakni.
– Szia, Drágám! – még mindig mosolygott. – Hogy telt a délutánod?
– Lassan. Neked?
– Nem volt semmi érdekes. Holnap jó idő lesz és arra gondoltam, ha szeretnéd, akkor kimehetnénk a tisztásra.
– Persze, az tök jó lenne, úgy sincs semmi dolgom itthon. – megcsókolt, majd elkezdte dúdolni az altatódalomat. Elaludtam és persze most, is mint mindig, vele álmodtam.
Megint igaza volt, reggel, amikor kinyitottam a szemem, halvány napsugarak szűrődtek be az ablakon keresztül. Hideget éreztem az arcomon, Edward. Itt volt velem, ez nagyon jól esett.
– Jó reggelt, kicsim! – hangja lágy és bársonyos volt. A homlokomra nyomott egy puszit. Elpirultam.
– Jó reggelt. – hozzá bújtam, rápillantottam az órára fél 10, megint jó sokat aludtam.
– Hogy aludtál?
– Hát, azt hiszem, hogy ezt te jobban tudod. – megjelent az a híres féloldalas mosoly az arcán. – Szóval, hogy is aludtam? – kérdeztem nevetve.
– Ami azt illeti egész jól. Velem álmodtál. – látszott rajta, hogy ez mennyire meghatja, és jól esik neki.
–Ezen nem csodálkozok, de sajnos nem emlékszem rá. Azt hiszem, fel kéne kelnem. Charlie fenn van már?
– Kb. egy fél órája kelt fel, de még nem kelt ki az ágyból, arra vár, hogy te kelj fel előbb.
–Ez érdekes.
– Most megyek, de mondjuk, ha 11-re itt vagyok érted az jó?
– Tökéletes. – hozzá bújtam kőkemény, hideg mellkasához, fantasztikus érzés volt, majd ki keltem az ágyból. Megölelt, a számra nyomott egy puszit és kiugrott az ablakon.
Megmosakodtam, majd lementem a konyhába reggelit készíteni. Hamarosan Charlie is lejött, csendben megreggeliztünk.
– Edward ma jön haza, a napot vele töltöm. – az arc kifejezésén látszott, hogy ennek nem nagyon örül, de nem volt nagyon választása.
–Remek.
Mire végeztem a mosogatással, és a törölgetéssel már fél 11 volt. Felmentem a szobámba és bekapcsoltam a gépet, már régen nem írtam Renée-nek. Mint ahogy sejtettem elég sok e-mailt küldött és látszólag halálra aggódta magát. Sietve vissza írtam minden levelére. Kinéztem az ablakon, Edward már várt. Leszaladtam a lépcsőn, elköszöntem Charlie-tól és már be is szálltam Edward mellé.
–Mehetünk? –nem várta meg, míg válaszolok már indított is.
Hamar odaértünk, az ő tempójában, különös már megszoktam, hogy így vezet és azt is, hogy közbe még csak az út közelébe se néz. Nem féltem, amíg ő itt volt velem, nem.
Gyönyörű idő volt, a nap csak úgy ragyogott. Egy valami azért szebb volt, mint a nap, Edward. Ahogy a bőre visszaverte a nap sugarait, ezernyi parányi kis gyémánt. Nem bírtam betelni vele, csak néztem és simogattam. Még mindig elég nehéz volt elhinnem, hogy ő az enyém, csak az enyém.
Este mikor haza értem, hulla fáradt voltam, lezuhanyoztam és bedőltem aludni. Ma nem vártam meg Edwardot. Hosszú és azt hiszem, álmatlan éjszakám volt. A jó idő nem tartott sokáig, esett. Felkaptam magamra egy farmert és egy pulcsit és lementem reggelizni, Charlie épp indulni készült.
–Szia, kölyök! –köszönt és már lépett is ki az esőbe.
Csendben megreggeliztem, furcsa érzésem volt. Valami nincs rendben, azt nem tudtam volna megmondani, hogy mi, de valami volt. Kinéztem az esőbe, Edward Volvója már a felhajtón állt a rendőrautó helyén.
Nem beszéltünk sokat Edwarddal, vele volt valami. Nem tűnt boldognak, de vajon mi történt? És ha történt valami, akkor azt mért nem mondja el nekem? Meg sem próbáltam megkérdezni, tudtam, hogy úgy sem felelne. Vajon Alice látott valamit? Valamit velem? Ezernyi kérdésem volt, de még sem tettem fel egyet sem neki.
– Mikor látlak? – ekkor már Charlie háza előtt álltunk.
– Nem tudom, azt hiszem, ma este nem jövök. –hatalmas fájdalom hasított belém.
– De hát mért??? – egyszerűen nem értettem, mért nem jön? Minden este itt volt velem és most azt mondja, hogy nem jön??
– Bella, nagyon sajnálom. Ennyi volt…
– Hogy micsoda? Miről beszélsz Edward? Nem hagyhatsz el! Nem! Az nem lehet…– hangom elcsuklott és feltört belőlem a sírás. Nagyon fájt. Mért mondd nekem ilyet, mért hagy itt? Ez lehetetlen. Ilyen nem történhet meg.
– Nagyon sajnálom Bella, de már így is nagyon nagy veszélybe sodortalak, és nem tehetlek ki ennél is nagyobbnak, már nem. Sajnálom. Holnap elköltözünk és megígérem, hogy soha többet nem kell látnod, de azt tudnod kell, hogy történjék bármi én mindig szeretni foglak, ezért megyek most el, így lesz a legjobb. Ígérd meg, hogy nem fogsz megkeresni és elfelejtesz. –nem tudom, mit kellett volna mondanom, és ha meg akartam volna szólalni se biztos, hogy megtudtam volna. Még nem is fogtam fel, hogy mi történt.
–Ezt már nem, soha nem foglak elfelejteni…–nem tudtam többet mondani, csak sírtam.–Ezt nem fogom túlélni, ez lehetetlen. Szeretlek Edward,és ez ameddig élek így lesz. – nem bírtam a szemébe nézni, tudtam, hogy csak rontana az amúgy is rossz helyzetemen, nem néztem vissza, kiszálltam a kocsiból és beszaladtam a házba, fel a lépcsőn a szobámba.
Lefeküdtem az ágyra és csak sírtam és sírtam, de elfogytak a könnyeim, nem tudtam többet sírni, ma már nem. Hogy tehette meg ezt velem? Hiszen azt mondta, hogy örökre velem lesz, akár melyik értelemben is értjük az örökkét. És most mégis elhagyott, elment. Azt mondta, szeret, akkor mért ment el?? Alice látott valamit, amit nem mondott el nekem? Képtelenség. Csak feküdtem, hallottam, hogy Charlie haza jött, de nem mentem le hozzá, nem volt erőm.
Másnap reggel úgy döntöttem, hogy nem megyek iskolába. Nem akarok emberek között lenni, hallgatni, hogy ők mennyire sajnálják, meg hogy együtt éreznek velem. Nem tudnak semmit, ezt nem értheti meg senki. Soha senki nem érezhetett ilyen fájdalmat és ürességet, mint én most. Amikor Edward elment a szívemet is magával vitte. Csak érte dobogott, és ha érte nem doboghatott, akkor nem is fog soha többet senkiért. Nála van, és nem kérem vissza, soha.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
